A Mátyás tér környékén jártunkban-keltünkben felfigyelhetünk egy a tér sarkán álló monumentális épületre, mely mind puszta méretét tekintve mind a stílusjegyei okán kilóg a környezetéből. Ez a Mátyás tér 4. másik nevén a Magda udvar. Aki esetleg látta a Liza, a rókatündér című magyar filmet, annak ismerős lehet az épület, hiszen a film néhány jelenetét a környéken rögzítették.

A sokszínű városrész ezen épületének kalandos története bő száz éve kezdődött, amikor is egy ügyvéd és egy gyógyszerész megbízást adott a Löffler fivéreknek egy ötszintes bérház megtervezésére és megépítésére egy a Mátyás tér sarkán található telken. Ezt ma már elég nehéz elképzelni, de akkoriban még bevett szokás volt, hogy a jómódú fővárosi polgárok hasonló megbízásokat adtak és finanszíroztak a saját vagyonukból. A lakásokat később a fővárosba költöző embereknek néha el-, de főleg bérbe adva az építtetők gyarapíthatták a vagyonukat, mely egy mai fejjel is sokkal inkább érthető dolog.

Az 1912-ben átadott premodern épület klasszikus és szecessziós jelleget is mutat, igazi különlegességei mégis a tér felé néző üvegezett zárt erkélyek, melyek valaha a legnagyobb lakásokhoz tartoztak. A házat kívülről szemlélve és belül járva is rengeteg különleges, apró motívumra lehetünk figyelmesek a geometrikus mintázatú padlóburkolatoktól kezdve, a lépcsőház és a függőfolyosók korlátainak mintázatán át a homlokzatot díszítő domborművekig.

Az épület a maga idejében meglehetősen korszerűnek számított, saját mosóhelyiséggel és villamosított lakásokkal is rendelkezett, lakói pedig a kezdetektől fogva a legkülönbözőbb társadalmi csoportokból kerültek ki. A házban annak megnyitása után egy szűk évtizedig kismozi működött, és a II. világháborúig a környék kereskedelmének egyik jelentős helyszíne volt. Az előbbiről ma már jobbára semmi, az utóbbiról is csak az alagsor fővárosi mércével mérve hatalmas egykori raktárhelyiségei tanúskodnak. A történelem viharai persze nem kímélték a Magda udvart sem, a második világháború illetve az '56-os események tragédiái az itt lakókat sem kerülték el, de a ház legendáriuma érdekes és vidám, néha kifejezetten komikus emlékeket is őriz.

A házban keringő egyik régi történet szerint például a világháború alatt a lóversenyért rajongó házmesternő a szobakonyhás lakásába fogadta egy zsoké ismerősét, és annak versenylovát az egyik földszinti lakásba költöztette be ahol a ló hónapokon át élt (a főváros bombázása és ostroma alatt). A házmester és a zsoké később feltették a havi házpénzt egy lóverseny-fogadáson, amit el is vesztettek, de a házban lakók a jogos felháborodás helyett inkább kénytelen-kelletlen újra befizették azt - ha valamit, akkor ezt talán még nehezebb a mai viszonyok között elképzelni.

Sajnos kívülről jól látható, hogy az épület túl van a fénykorán, az erkélyek külső részei erősen korrodáltak, számos díszítő elem és dombormű - köztük a ház nevét ábrázoló darab is - hiányos. Az épületre a hatvanas években felhúzott plusz szint és a minden jellegzetességet nélkülöző tető is furcsa, idegen hatást kelt, de az épületből máig sugárzó erő és nagyvonalúság vitathatatlan. Nehezen érthető, hogy a ház mindeddig miért maradt ki a Magdolna-negyed felújítását célzó programból, elvégre története, különleges jellege és az ezzel szembenálló jelenlegi állapota ezt mindenképp indokolná, ugyanakkor ennek ellenére is igaz, hogy ha valaki valami úton-módon be tud jutni és körbe tud járni az épületben egy különleges élménnyel lesz gazdagabb...

A képeket Bódis Krisztián készítette.